Tegnap mit össze harcoltam, mire sikerült megsütnöm egy nyamvadt meggyes piskótát! Elsőre tönkrement a sárgája, túl csomós lett, és egyáltalán nem folyt. utána más módszerrel próbáltam, az már bejött. Jól telepakoltam meggyel, és bevágtam a sütőbe. Szerencsére nem esett össze.

Este lángost akartam sütni, csak nem volt itthon élesztő. Megnéztem a receptet. Mi a frászért árulják ezt olyan drágán???

Fú, micsoda kaotikus érzelmi káosz uralkodik itt!

Tiszta vizet öntök a pohárba.

Ami ez előtt a bejegyzés előtt volt, nos.... Azon a bulin amit említettem, összejöttem a junkieval, és dobtam a pasim, mert ott is levegőnek nézett. A junkiet egy hónap után hajítottam ki a francba, méghozzá az eszméletlen bunkósága, és a szándékos idegre menő játszmái miatt. Azután még zaklatott egy darabig, de már nem.

Jött az egy hónap szinglilét. Mennyire felszabadultam. Buli itt, buli ott, pasikat nagy ívbe kerülni. Azért akadt egy, akivel ...kghm..... de semmi tervem nem volt.

Mígnem egy buliból hazafelé, ahonnan záráskor rugdaltak ki, a magányos téli éjszakába a tömegközlekedési eszközre várva megismerkedtem Vele.  

Ennek több, mint fél éve, azóta együtt lakunk. És annyira de annyira szeretem <3 Nem érdekel senki, S végképp nem, az előző sem, senki, csak Ő.

Nem várt fordulatot vettek az események.

A junkie sráccal találkozni fogok. Félek tőle, meg az érzelmeimtől, meg az egész helyzettől. De jöjjön aminek jönnie kell.

A pasimmal meg mintha egy leejtőn gurulnék.... az üresség felé... :S Nem tudom mi tévő legyek.

Hétvégén mindne kiderül....

Ó, Istenem. Hiányzik a régi szenvedély... hiányzik az ember, aki miatt elkezdtem ezt a blogot, elmondhatatlanul a rabja vagyok még mindig, pedig már annyi mindenen túlestem... Azt hittem sikerült felejtenem... Amíg meg nem láttam az erőtől duzzadó testét, nem hallottam a lihegését, nem láttam izzadságcseppeket gurulni a mellkasán, nem láttam a teljes átélést az arcán.... Mit nem adnék érte, ha minden olyan lehetne mint a legelején.... Vágyom a csókjára... meg rá...

De most már van annyi eszem, hogy ne írogassak neki, akárhányszor csak rámtör a vágy. Majd keres ő, ha szeretne valamit. Szerintem tudja, hogy én a partnere vagyok mindenben.

... Igaza van, amikor rosszkislánynak hív..

J. jólvan!! És puszil *.*
Szerencsére minden rendben vele...

^^

Nem lehetek ennyire büszke. Igazuk van a többieknek: komolytalan vagyok és sok dolgot félvállról veszek. Ő pedig egy komoly nőt akar. Ha már csakazértse csinálok semmit, annyit érek el vele hogy szépen lassan lekoptatom magamról, és én nem ezt akarom. Be kell adjam a derekamat. Miért érzem magam csapdában??

Tudom mit kéne tennem, hogy stabilabbá tegyem magunkat, és nem a lehetőséget látom benne, hanem a kudarcot. Szívem szerint menekülnék. De kitől vagy mitől félek?? Ha magamban is elfogadom, hogy igaziból mit kéne tennem, akkor egyúttal azt is elfogadnám, hogy vége a gondtalan éveknek, magamra vagyok utalva, komolynak KELL lennem, igazából. Felelősséggel tartozom önmagam és mások iránt. Ettől félnék? Nemár... Ennyire nem lehetek szerencsétlen.... Félek attól hogy nem tudok megállni a saját lábamon....

De minden nagyon gúd.

Komolyan.

És leálltam a junkieról.

Elmentem kutatni a junkie-m után, és kb annyit tudtam meg, hogy nem veheti fel a kapcsolatot a külvilággal.

Kivétel, mikor egy héten egyszer kijöhet, akkor kell elkapnom. Izgalmas lesz. Reggeltől kezdve ott ácsorogni, amíg el nem hagyja a terepet. Wáááááá.

Pedig már majdnem..... látni akarom!

Most jött el az a pillanat, mikor céltalanul fogok lézengeni a városban, és arra várok, hogy történjen valami érdekes.

Hát, frankón sikerült kibuliznom Dzsánkiúrfit, sőt... annyira, hogy már sok is lett, és rájöttem, hogy nekem csak az izgalom hiányzott az életemből...

Most megkaptam...

Köszönöm, elég volt. Nem vágyom másra, csak a kis Szerelmemre, és ennyi.

Elég volt a kalandokból. Még így is, hogy tulajdonképp semmit sem csináltam, csak csinálhattam volna.

Nem bírom, én teljesen meghülyültem.

Kibulizom magamból a kis Dzsánkimat, azt hiszem.

Bárcsak találkoznék vele valahol.

egy junkie-ról álmodom,

hogy az ő kezét fogom,

az ő száját csókolom,

pedig a nevét sem tudom.

a szemébe néztem, ottragadtam,

minden álmomat feladtam,

menekülnöm kellene előle,

és inkább szaladnék elébe.

nem érdekel, mi lenne...

vágyom az érintésére...

ölelj meg, utca gyermeke,

emlékezz rám, örökre...

Semmit sem tudtam meg.
Innentől kezdve nekem kell a dolgok után járnom. Pár jel arra utal, hogy ott van, ahol lennie kell. Ha valóban, akkor egyszerű lesz a dolog. Csak bátorság kell hozzá...

Tegnap este beszélgettem a párom egyik munkatársával. Micsoda lúzer! Vagy talán nem ez a legjobb szó hozzá. Ért a nőkhöz, legalábbis ismeri őket, de töketlen. Iszonyat módon. Fú...

Miért van az, hogy a látogatók 93%-ára USA-t ír ki a statgép?

Hiába kezdtem el írni 6x, 6x törlöm ki. Amint valamit elkezdenék, rájövök, hogy nem tudom folytatni.

Találkozni akarok vele, de nem tudok róla semmit. Tudom hol kéne lennie. Nincs száma, semmi elérhetősége, a haverjain kívül. Ha viszont elkezdeném keresgetni őt ilyen módon, mindenkinek világos lenne. Erre nem bírnék magyarázatot adni, hogy minek keresgetek egy olyan személyt, akivel életemben még csak 2x találkoztam. Igaz, hogy senkinek semmi köze hozzá. És igazából én sem tudom. Csak a barátom is a haverjai közé tartozik, és nem hiszem, hogy jó szemmel nézné a dolgokat.

Lehet hogy valahol a városban bolyong, de az is lehet, hogy ott van, ahol lennie kéne. Ha szerencsém van, ma kiderül, és ha ott van, be kell menjek hozzá. Megígértem. Meg amúgy is.

Annyira felkavarodtam, hogy képtelen vagyok leírni. Az, hogy találkoztam egy épp leállófélben lévő dzsánkival, még hagyján lenne. Az, hogy mulatoztam vele, az is.
Hogy egymás után kétszer is - najó.
De hogy szívesen tartanám vele a kapcsolatot, mert kedvelem, ez hirtelen már sok.

Lehet, hogy semmi extra, csak az újdonság varázsa fogott meg ebben a világban. Ez egy olyan szelete a világnak, amit eddig nem ismertem személyesen. Persze, én azon vagyok, hogy a srác leálljon, és minden jel szerint ő is. Őszintén mondom, kár lenne érte.
Miket beszélek, mikor szinte nem is ismerem.
De megismerném...

Ahj, hülyevagy!

Szerencse, hogy valóban nem a tulajdonságaink mutatják meg kik vagyunk, hanem a döntéseink.

Kár, hogy csak akkor látom így ha rólam van szó.

Hiányzik S közelsége. Egyszerűen megbolondulok, annyira. Hiányzik, hogy ott álljak előtte, és akaratlanul egyre közelebb másszak, hogy aztán elködösítsen az illata, és csak azt kívánjam, hogy még közelebb legyen.. érintsen meg.... nézzen rám.... elcsukló hangon mondja a nevem...

sík hülye vagyok!!!

Volt egy kis defekt kettőnk kapcsolatában, de most már mindent megbeszéltünk.

Olyan jó idő van, hogy vétek itt tespedni a gép előtt. Valamit kéne csinálni. Csak senki sem ér rá.

Vettem a közelmúltban 2 új cipőt. Az egyik úgy feltörte a lábamat, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy mezítláb közlekedjek tovább. Majd bepisiltem, pedig elég jól bírom a fájdalmat. Legalábbis azt hittem, de kiderült hogy ezt a fajtát nem annyira. 
A másik pedig szuper, csak magas a sarka, és a szerelmemet idegesíti h magasabb vagyok nála. Bár ez engem cseppet sem hat meg.

És nemtudom, hogy a tavasznak köszönhető-e, vagy valami másnak, de úgy érzem magam, mintha én lennék a magyar Samantha Jones.

Olyan hamar elrepülős hétvégém volt. Tönkrement a gépem még valamikor hétközbe, és vasárnap este csináltam meg. Jó a gép, most az egér ment tönkre. Csodás.

Asszem nem cicózok tovább a szívügyeken, S iránt felesleges bármilyen érzéseket is táplálnom, úgy érzem.

Jelenleg örülök a tavasznak, meg hasonló dolgok. A legjobban egy üres bödönhöz tudnám magam hasonlítani.

Belémzúgott a barátnőm új lakótársa. Legalábbis "érez valamit".

A barátom meg kórházban fexik. Nincs nagy baj, remélhetőleg ma már kijön, de a szívbajt hozta rám...

Elvileg most 7végén összefutok S-el.
Hát, majd kiderül.